A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Évek óta hagyomány Veszprém megyében a rendvédelmi és katonai szervezetek által megrendezett Day Run., melynek idén a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság volt a házigazdája.
Február 18-án álltak rajthoz a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a NAV, a büntetés-végrehajtás hivatásos állományának tagjaiból verbuválódott versenyzők. A csodálatos Kolostorok és Kertek parkjában a közös bemelegítést követően startoltak a résztvevők. Az 1948-ban a Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie − CISM) által kezdeményezett vidám hangulatú program elsősorban a bajtársiasságról, barátságról szólt, a sport értéke másodlagos volt, mely az eredményben is megmutatkozott; egyszerre ért célba a NAV képviselője és kollégánk. Az összetartást, a békét és a sportos életmódot hirdető eseményt az emléklapok és a vándorserleg átadása zárta. Jövőre ugyanitt találkozunk, a házigazda a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lesz.