A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Munkahelyi egészségnapot tartottunk Veszprémben a személyi állomány részére.
Hagyományteremtő szándékkal, az öt évre szóló munkahelyi egészségterv részeként szerveztünk egész napos programot a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozói részére, melynek során mindenkit egészséges életmódra buzdítottunk.
Ezen a napon az intézet konyháján étkezők részére a napi menüben kizárólag egészséges ételeket szolgáltunk fel, és kóstolót is kínáltunk zöldségekből, gyümölcsökből, olajos magvakból, zabpehelyből és joghurtból. Mindehhez zöld teát és gyümölcslevet fogyaszthattak az érdeklődők. A fogadtatás általában véve pozitív volt, de a kalóriadús, magyarosabb koszthoz szokott kollégák kétkedve fogadták a csirkecsíkokkal tarkított friss zöldsalátát – nem bíztak benne, hogy a munkaidő végéig kitart majd az energiájuk. Pedig a Gazdasági Osztály kitett magáért, mert még egy zabkeksz receptet is beszereztek és kipróbálták, hogy azzal is színesítsék a repertoárt.
Persze a nap nem csak az evésről szólt, végre hosszú évek után birtokba vehettük a szaunát, ami a jövőben egy-egy túlhajszolt nap végén bizonyára népszerű lesz a megfáradt, lazulásra vágyók között. Az egyéb napokon is népszerű kondi-teremben egy sportos, egészséges életmódra elhivatott kollégánk arra vállalkozott, hogy az életmódváltásra törekvőknek személyre szabott edzésprogramot állít össze, amit akár a munkaidőbe épített sportfoglalkozás keretében is végig lehet csinálni. Az Egészségügyi Osztályon vérnyomás és vércukor-szint, valamint BMI (testsúly-testmagasság arány) mérésre volt lehetőségünk, és az életvitelünkre vonatkozóan az ápolóktól is hasznos tanácsokat kaphattunk, valamint bejelentkezhettünk a másnapi ingyenes látásvizsgálatra.
Már most rengeteg új ötletünk van a jövő évre vonatkozóan, hogy a következő egészségnap még színesebb, tartalmasabb programokkal várja a téma iránt érdeklődőket. Bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés is hozzájárul kollégáink egészségi állapotának, testi-lelki jólétének javításához.