A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Fogvatartottak részére szerveztünk okmánypótlást.
A Bv. törvényben rögzített kötelességünknek tettünk eleget, a szabadulás előtt álló elítéltek hiányzó, vagy lejárt okmányait pótoltuk a Veszprém Vármegyei Kormányhivatallal együttműködve. Gyakran tapasztaljuk, hogy a börtönbe kerülők nem rendelkeznek semmiféle irattal, vagy hosszú ítéletük során lejár a személyi igazolványuk érvényességi ideje. Nagyon fontos, hogy a szabadulás napján hivatalos dokumentumaik birtokában lépjenek ki a börtön kapuján, hiszen a mindennapi ügyeik intézéséhez, vagy elhelyezkedésükhöz elvárás ezek megléte. Akik semmiféle okmánnyal nem rendelkeztek, azok részére a kormánybusz érkezéséig a születési anyakönyvi kivonatot is be kellett szereznünk. A Bv. törvény hatályba lépésével már 2015-től a pártfogó felügyelet büntetés-végrehajtást érintő szakterülete átkerült a börtönökbe, így az elítéltek szabadulásra felkészítése intenzívebbé és hatékonyabbá vált. Az okmánypótlás a bv. pártfogó felügyelők feladata és a jövőben rendszeresen érkező mobilizált kormányablak hatalmas segítség ennek végrehajtásában.
Az intézet udvarán parkoló Kormányablak buszban a kollégák számára is lehetőség nyílt lejárt okmányaik megújítására, értékes időt spóroltunk meg számukra a hivatali sorban állás kiváltásával.