A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Újabb pályázati sikert ért el Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, ezúttal a Családbarát Hely Tanúsító Védjegy Bronz fokozatát érdemelte ki családbarát intézkedéseivel.
2019-ben Családbarát Munkahely lett a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, 2 millió forintból valósított meg közösségi programokat valamint egészségmegőrzéshez szükséges eszközök beszerzését.
Az Intézet számára mindig is fontos volt, hogy olyan munkakörülményeket teremtsen dolgozói számára, melyek során a családbarát szemlélet érvényesül, segítve kollégáinak a biztos és kiszámítható anyagi juttatásokon túl a munka és magánélet egyensúlyának megteremtését.
A személyi állomány pozitívan reagált a pályázati sikerre, így a fejlesztési tervekben stratégiai feladatként jelent meg a családbarát pályázatok keresésének feladata.
A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet 2020. tavaszán nyújtott be pályázatot a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. Családbarát Hely tanúsító védjegy Bronz fokozatára. 2020. április 29-én audit vizsgálaton esett át az intézet, ahol azt vizsgálták, hogy milyen családtámogatási, családbarát intézkedések jellemzik a mindennapokat.
Az audit végére megállapítást nyert, hogy a munkavállalókkal szemben kiemelt vezetői gondoskodás valósul meg, a munkavállaló egyéni élethelyzetének figyelembevételével történik a szolgálatszervezés, szükség esetén atipikus foglalkoztatás is megvalósul. A családbarát attitűd nem csak a szolgálatban lévőkkel szemben valósul meg, hanem a rövidebb vagy hosszabb időt távol lévő munkavállalókkal, egészségügyi távolléten lévőkkel, kisgyermekes szülőkkel szemben egyaránt. A kollégák ötleteiket, észrevételeiket tudják jelezni vezetőik felé, melynek lehetőségével élnek is. Az intézet által nyújtott pénzbeli juttatásokat törvény garantálja, így az kiszámítható és tervezhető jövedelemforrás. A szervezeti szolgáltatások sokszínűek (pl.: gyermektáboroztatás, kedvezményes üdültetés lehetősége), a családi eseményekhez köthető támogatásokat (pl. születési támogatás) pedig szintén törvény garantálja.
A szervezeti közösségépítésre külön hangsúlyt fektet az Intézet vezetése, nőnap, családi nap vagy Mikulás ünnepség minden évben megrendezésre kerül. A fizikai és mentális egészség támogatása is megvalósul, kondicionáló terem és infraszauna található az épületben, továbbá rekreációs és stresszkezelő tréningen is részt vehetnek a bv-s dolgozók. Rendszeresen kerülnek szervezésre egészségügyi szűrővizsgálatok, továbbá együttműködő partnereknél kedvezményes belépő vásárlására is lehetőség nyílik (pl. termálfürdő). A családbarát attitűd belső szabályozókban és az esélyegyenlőségi tervben egyaránt megjelenik.
A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet családbarát attitűdjével és intézkedéseivel kiérdemelte, hogy 2022.05.25-ig a Családbarát Munkahely Tanúsító Védjegyet használja, továbbá új pályázati lehetőségeket keres, hogy az eddig elért eredményekre alapozva fejlessze szolgáltatásait, javítsa munkavállalóinak munkakörülményeit.