A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A 2020/2021-es évben Intézetünk folytatta felújítási munkálatait, melyek közül több olyan is befejeződött, mely habár jelentős logisztikai feladatok elé állított bennünket, de az eredményt látva minden egyes perc munkát megért.
Igyekeztünk a kivitelezési feladatokba minél nagyobb arányban bevonni az itt szabadságvesztésüket töltő elítélteket, ezáltal is folyamatos munkavégzési lehetőséget és hasznos időtöltést biztosítva számukra.
Megújult a teljes büntetés-végrehajtási osztály, felújításra került a bűnügyi nyilvántartó iroda, kialakításra került egy új előadói iroda, irattár továbbá egy rendőri kihallgató. Megújultak az ügyvédi beszélő helyiségek. A bűnügyi nyilvántartó folyosójának teljes körű felújítása végrehajtásra került, padlófűtést alakítottunk ki, burkolatcserét hajtottunk végre, a villanyvezetékek és a lámpatestek cseréje is megtörtént, továbbá álmennyezetet építettünk ki.
A biztonsági blokk előtti folyosó szintén teljes felújításon esett át, továbbá megújult a biztonsági osztály teakonyhája.
A fogvatartotti részlegen zárkafelújításokat és átalakításokat hajtottunk végre, az alagsorban modern szellőzető rendszer épült ki.
Jelenleg is több felújítás és beruházás zajlik az Intézetben, a biztonságtechnikai fejlesztések valamint a konyhacsarnok felújítása terveink szerint néhány hónapon belül befejeződnek.