A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
8900 Zalaegerszeg, Várkör 4.
92/313-433
zalaeg.uk@bv.gov.hu
Bűnmegelőzési előadás
2022-06-17 09:15
Bűnmegelőzési előadást tartottunk a Béke Ligeti Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI hallgatói részére.
Az előadás célcsoportja többnyire hátrányos helyzetű vagy speciális nevelési igényű gyermekek voltak, akik az elkövetővé és az áldozattá válás veszélyeinek kitettebbek, a témakörben való ismeretszintjük fejlesztése az átlagosnál hangsúlyosabb szerepet kell, hogy kapjon.
Beszélgettünk velük a rájuk leselkedő veszélyekről, a bűncselekmények fajtáiról, a bv. intézetbe kerülés eseteiről, büntetési tételekről, valamint fogvatartotti szállító jármű és kényszerítő eszköz bemutató is megtartásra került.
Rengeteg kérdéssel készültek, sok új információval gyarapodtak, bízunk benne, hogy a program az eredményes szocializációjukat segíti.