A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Első alkalommal végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek részlege
A bv. intézetekbe kerülő első bűntényes elkövetők számára az elítéltek esetében jelentkező frusztráció, szorongás, az ismeretlen és félelmetes közeggel való találkozás élménye halmozottan jelentkezik. A kommunikáció elősegítése, valamint annak előtérbe helyezése enyhítheti a kezdeti szorongást, félelmet, illetve elfogadtathatja a mélyen negatívként megélt valóság tényét. A negatív hatások elkerülése, a pozitív személyiség jegyek fejlesztése, erősítése érdekében a kapcsolattartás alakulását különösen figyelemmel kell kísérni. Annak minősége és jellege erős hangulati és befolyásoló tényező, amennyiben megfelelő irányba mozdítja az elítélt reintegrációját, úgy annak fenntartására és további fejlesztésére kell ösztönözni. Az első bűntényes bűnelkövető közösségbe helyezésekor kiemelt figyelmet kell fordítani az elítélt fizikális és pszichés állapotára, illetve a közösség összetételére.