A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai 2 óra leforgása alatt elfogták azt a 19 éves, szabálysértési elzárás végrehajtása miatt fogvatartott férfit, aki 2018. november 4-én délután szökött meg.
A fogvatartottnak - aki enyhébb súlyú szabálysértések elkövetése miatt kiszabott elzárását töltötte a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben – mindössze 61 napot kellett volna még eltölteni a rácsok mögött a szabadulásig.
A büntetés-végrehajtás szakembereinek tapasztalatai szerint az ilyen rövid végrehajtási idővel rendelkező fogvatartottak szökéseinek hátterében családi problémák, gyakran magánéleti okok állnak.
Jellemzően az ilyen problémákkal küzdő fogvatartottak nem mérlegelik, hogy nem érdemes szökni, hiszen a szökevényeket rövid időn belül, átlagosan néhány óra alatt vagy a büntetés-végrehajtás vagy a rendőrség munkatársai elfogják. Az elfogott fogvatartottal szemben büntetőeljárás indul. A büntetőtörvénykönyv 283. §-a alapján, aki a büntetőeljárás alatt, illetve a szabadságvesztés vagy az elzárás végrehajtása során a hatóság őrizetéből megszökik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A fogvatartottak rendszerint azzal sincsenek tisztában, hogy korlátlanul enyhíthető a fogolyszökés elkövetőjének büntetése, ha – mielőtt tartózkodási helye a hatóság tudomására jutna – önként feladja magát.
A legutóbb, Cegléden elfogott elítélt ügyét gyorsított eljárásban tárgyalta a bíróság, a szökött rab nem jogerősen 2 év 6 hónap börtönbüntetést kapott.