A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet mellett a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is elnyerte idén a Családbarát munkahely címet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton a fegyintézetek mindegyike 2 millió forintot nyert. Az erről szóló oklevelet Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a börtönparancsnokoknak. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Közbeszerzési Hatóság székházában tartott átadón azt mondta, egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyeken támogatják a családalapítást, a családi életet, és ha ezzel párhuzamosan a család is támogatja a munkában kiteljesedést. Úgy fogalmazott, fontos, hogy a cégek felismerjék, ma már versenyképességi tényező, ha egy munkahely családbarát, az ő érdekük is az, hogy segítsék munkavállalóikat családi életük kiteljesedésében, mivel ez hatással van a munkájukra is.
A Családbarát munkahely pályázat célja olyan programok támogatása, melyek elősegítik a magánélet és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. Az idén 52 olyan vállalat nyerte el az elismerést, amely fontosnak tartja, hogy dolgozói a családi életben is kiteljesedhessenek.