A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
A mai napon egy írás jelent meg a blikk.hu honlapján "Egy rabtárs megdöbbentő állítása: kivételeznek a rácsok mögött Aurelióval" címmel, melyet több médiatartalom-szolgáltató is átvett.
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az átvett hírből készített cikkek már nem tartalmazzák a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának reakcióját, amely az eredeti cikkben is olvasható és amelyben cáfoltuk a Blikk értesüléseit.
Ezzel - álláspontunk szerint – sérül a korrekt és hiteles tájékoztatás alapelve, ezért az adott médiatartalom-szolgáltatóktól kértük, hogy cikkükben jelenítsék meg a büntetés-végrehajtás válaszát is, mely szerint: a blikk.hu sajtóorgánum értesülései nem valósak, valamennyi büntetés-végrehajtási intézetben ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak a fogvatartottakra, valamint hogy a sétaudvarokon eleve nincs mód kondicionáló eszközök használatára.