A Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei a 2018-as évben 146 ezer pár lábbelit, 42 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és 69 ezer darab bőrterméket készített az Ipoly Cipőgyár Kft. üzemcsarnokában.
A Tildy-korszak és a Rákosi-korszak
A Tildy-korszak (1945-1948)
A II. világháborút követően az állomány sokszor a saját civil ruházatát uniformizálta és próbáltak azzal valamilyen egységes képet mutatni. Sok esetben ez csak a sapkák tekintetében valósult meg. A korábbi ruházat továbbhordását engedélyezték, azonban 1947-ben merőben más uniformist állítottak rendszerbe. A zubbony nyitott fazonú lett, amit nyakkendővel kellett viselni. A régi „babmérő” sapkát tányérsapka váltotta fel. A testület jelképe a talpára állított, feltűzött szuronyú puska, a váll-lapok színe padlizsán lila lett. A rendfokozati jelzések átkerültek a vállra.
A Rákosi-korszak 1948-1956
1952-ben ismét zártnyakú zubbonyt rendszeresítettek az állomány részére. A tányérsapka megmaradt, viszont annak formája egyszerűbb lett, és a sapkarózsán megjelent a vörös csillag. A ruházat lényegében megegyezett a szovjet egyenruhával. Alapszíne továbbra is szürke maradt. A testületi szín világoskékre módosult, mely látható volt a váll-lapon, a galléron található parolikon és a tányérsapka állórészén. A parolit és a váll-lapokat piros szegély díszítette. A rendfokozati jelzések szintén megegyeztek a szovjet mintával, alakjuk ötszögletű lett. A legénységi és a tiszthelyettesi állomány rendfokozatát paszományokkal, míg a tisztikar rendfokozatát csillagokkal jelölték.