A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A lengyel igazságügy szakértői delegációját fogadta a Budapesti Fegyház és Börtön szeptember 13-án.
A lengyel delegáció az Igazságügyi Minisztérium által szervezett szakmai program során a pártfogó felügyelet magyar szabályozását, valamint a pártfogó felügyelői rendszer működésének magyarországi gyakorlatát ismerhette meg. Ennek keretében a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelői hálózat feladatrendszere is bemutatásra került.
Az intézetben tett látogatás során Juhász Ferenc bv. alezredes, a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálata Pártfogó Felügyelői Osztályának vezetője tartott előadást a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelői tevékenység magyarországi gyakorlatáról. A Budapesti Fegyház és Börtön szakmai munkáját Lakatos Viktor bv. alezredes, parancsnokhelyettes és Sebella Katalin bv. pártfogó mutatta be.