A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
Újabb tizenhét fogvatartott szerzett OKJ-s szakképesítést idén júniusban. Az elítéltek a festő, kőműves és burkoló szakmákat sajátították el a kétéves képzésen.
Újabb tizenhét fogvatartott szerzett OKJ-s szakképesítést idén júniusban. Az elítéltek a festő, kőműves és burkoló szakmákat sajátították el a kétéves képzésen.
Az oktató intézménnyel, az Európai Üzleti Polytechnikummal fennálló sikeres együttműködés támogatja reintegrációs céljaink megvalósítását. A munkaerőpiaci igényekhez igazított OKJ-s képzések érdemi lehetőséget jelenthetnek a visszailleszkedésre. A frissen végzett elítéltek szaktudásuk mielőbbi hasznosítását tervezik, hiszen – ahogy a bizonyítványosztás napján megfogalmazták – „gyakorlat teszi a mestert”.
A szakmunkások természetesen már börtönfalakon belül bekapcsolódnak a foglalkoztatásba, ahol tovább is fejleszthetik képességeiket. Mindannyian bíznak benne, hogy a végzettséget igazoló oklevél és a munkatapasztalat hasznukra válik a szabadulást követően.