A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A kápolna átalakításával folytatódik a Budapesti Fegyház és Börtön „B” objektumának megújulása. Két alkotó fogvatartott munkájának eredményeként bibliai jelentek elevenednek meg az eddig csupasz üvegfelületeken.
Karácsonyra a magyar szentek köztéri szobrairól készített fotósorozat is felkerül a frissen festett falakra. A fényképeket Gaál Béla nyugállományú zászlós készítette. Az egykori fotóriporter-újságíró öt éve szerkeszti az intézet fogvatartotti havilapját, a Gyűjtőpontot.
Az ökumenikus jellegű kápolnát 2001. szeptember 15-én szentelték fel, azóta is fontos szerepet tölt be a fogvatartottak vallásgyakorlásának biztosításában. Az intézetben a Magyar Református Egyház látja el a börtönlelkészi szolgálatot. A felekezetek börtönmissziós képviselői együttműködési megállapodások alapján vesznek részt a hitéleti tevékenységben.