A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
Tizenkét fogvatartott folytat szakács tanulmányokat a Budapesti Fegyház és Börtönben. A gyakorlati modul december végi állomásaként az elítélteknek portfóliót kellett bemutatniuk az általuk készített és feltálalt ételekből.
Valamennyien sikeresen teljesítették a feladatot, mely a vizsgára bocsátás feltétele volt. A tanulók a képzés eredményes teljesítése esetén idén júniusban vehetik majd kézhez az új szakma megszerzését igazoló bizonyítványaikat. A 2021 szeptemberében indult, tízhónapos szakmaképzés a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal kötött együttműködési megállapodás alapján valósul meg.
A Gyűjtőben aktuálisan 144 fő fogvatartott tanul új szakmát. A szakképzési paletta nagyon színes, a szakácsok mellett asztalosokat, burkolókat, eladókat, festő-mázolókat, kőműveseket, panziós-fogadósokat, pincéreket képeznek. A börtönévek alatt megszerzett végzettség az intézetnél és a Bv. Holding Kft-nél biztosított munkalehetőség mellett esélyt kínál a szabadulást követő társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációra is.