A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Budapesti Fegyház és Börtön
A „B” objektum földszintjének látványos átalakításával folytatódik a Gyűjtő megújulása. A januárban befejezett rekonstrukció kizárólag fogvatartotti munkaerő hasznosításával zajlott.
Az elítéltek 6-8 fős csoportokban, kollégáink felügyelete mellett dolgoztak. A kivitelezés eredményeként korszerűsítették a fűtési és az elektromos hálózatot, kicserélték az álmennyezetet, a burkolatot és a világítótesteket. Emellett új motozófalat és fogvatartotti tartózkodókat építettek, valamint teljeskörűen átalakították és új szociális blokkal bővítették a főfelügyelői irodát.
A korabeli sajtóban panelbörtönnek nevezett „B” objektumot 1989-ben csatolták a Budapesti Fegyház és Börtönhöz. Az épület életkora miatt időszerűvé vált a rekonstrukció, ami az idei évben tervezetten továbbfolyatódik. A szakképzett elítéltek bevonásával végrehajtandó munkálatok a fogvatartottak elhelyezési körülményeinek javítása mellett a személyi állomány szolgálati helyiségeire is kiterjednek. Már megkezdődött a felügyelői és a reintegrációs tiszti irodák felújítása, melynek keretében a burkolás és a festés mellett az ajtók kicserélésére és a folyosószakaszok rendbe tételére is lehetőség nyílt.