A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet



A "Karácsony a börtönben" címmel megjelent videóban 4 fogvatartott beszél arról, hogyan élik meg az ünnepi időszakot a rácsok mögött.
A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus születésének napja. A jeles napot gyakran nevezik a szeretet ünnepének is, hiszen szellemiségét az öröm, a békesség, a család és az otthon fogalmak jellemzik.
Az emberek általában szeretteik körében töltik el ezt az időszakot. Megajándékozzák egymást, és finom ételeket fogyasztanak az ünnepi asztalnál.
Viszont a „rácsok között ez egy kicsit más…”
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet lelkésze (Erdélyi Csaba ra.) által készített videóban fogvatartott anyák és apák beszélnek arról, hogy miként élik meg az ünnepi időszakot a börtön falain belül. Mesélnek arról is, hogyan ajándékozzák meg a kint élő gyermekeiket, családtagjaikat; illetve a velük egy zárkában elhelyezett fogvatartottakat.
A büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fogvatartottakat az ünnepi időszak alatt is lelkészek, pszichológusok és reintegrációs tisztek támogassák egyéni lelkigondozással és különböző foglalkozásokkal.