A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A kecskeméti börtön 2016-os évét tekintettük át annak fényében, hogy mit írtak rólunk mások és mit osztottunk meg magunkról. Összesítésünk alapján hírekben gazdag esztendőt hagytunk magunk mögött.
A kecskeméti börtön 2016-os évét tekintettük át annak fényében, hogy mit írtak rólunk mások és mit osztottunk meg magunkról. Összesítésünk alapján hírekben gazdag esztendőt hagytunk magunk mögött.
A sajtóval való kapcsolattartás egy ideig azt jelentette a börtönök számra, hogy elsősorban a bekerült személyek miatt érdeklődtek, velük készítettek interjút, ami általában a bűnügyi magazinokban, az újságok bűnügyi rovataiban jelent meg. A kép azonban mára oly mértékben megváltozott, hogy a média képviselői számára már önmagában a börtön, és az ott végzett munka bemutatása is hírértéket képvisel. A közvéleménnyel meg kell ismertetni a börtön falai mögötti életet, a tabuk és rossz beidegződések így változtathatók meg.
A média képviselői 29 alkalommal kerestek meg bennünket azért, hogy egy-egy részletet bemutassanak a börtönről. A lista elég hosszú, a televíziók közül a TV2, az RTL Klub és a Kecskeméti Televízió, az újságokban a Petőfi Népe, a Lokál Magazin, a Kecskeméti Lapok és a HOT! magazinban jelentünk meg az év során. Intézetünk parancsnokával a Gong rádió, pszichológusunkkal pedig az Info Rádió készített élőadásban közvetített interjút. Az online felületek közül a Baon.hu, a Hírös.hu és az Nlcafé.hu mutatta be a tevékenységünket, év végén pedig a Magyar Távirati Iroda sajtóközleményben mutatta be az elítéltek karácsonyi adománygyűjtését és előadását az SOS Gyermekfaluban.
Felvetődik a kérdés, hogy mit írtak rólunk. Ebben a tekintetben szerencsénk van, hiszen az anya-gyermek körletünk és a fiatalkorúak részlege vonzza a hírre éhes újságírókat, akik az olvasókhoz és magukhoz is közel érzik a kisgyermekeket és a fiatalokat. Talán a legnépszerűbb hírünk a ma már csak Gyémántos Miklóskának nevezett fogvatartottunk, aki meséjével nyert "Az én mesekönyvem" pályázaton, amivel az aranyfokozatú meseírók közé emelkedett. A hírre több újságíró is felfigyelt, nyomtatva és online változatban hat helyen jelentek meg a róla szóló cikkek. Népszerűek voltak az év folyamán a kecskeméti fogvatartottak jóvátételi programként végzett munkái és előadásai. A Te Szedd! országos szemétgyűjtési akcióhoz már évek óta kapcsolódunk, de először takarítottunk azon a helyen, ahol a Bács-Kiskun Vármegyei szemétszedési kampány-nyitó rendezvényt tartották. Sikeres volt a fiatalkorú lányok színházi előadása, amit az SOS Gyermekfaluban és a Margaréta Idősek Otthonában is bemutattak.
Kecskemét városa minden évben díjazza különböző szakmák legjobbjait, így az év legjobb büntetés-végrehajtási dolgozóját is, aki 2016-ban Szabó József bv. főtörzsőrmester lett, erről a Kecskeméti Lapok is beszámolt.
Az televíziók érdeklődése az anya-gyermek körletünk mindennapjai felé irányult – az óesztendőben megfordult itt a TV2 és az RTL Klub stábja is. A téma abból adódott, hogy a bv. törvény változásának híre többször felröppent, ami ezt a területet is érinti. A módosítás év vége felé meg is történt. Írtak rólunk úgy is, hogy a választ nem várták meg, hanem a honlapunk adatait felhasználva készítettek anyagot.
A honlapunkon 60 eseményünkről írtunk. Bemutattuk többek között Szabó Tímea bv. főtörzsőrmestert, intézetünk legeredményesebb sportolóját, számot adtunk a Magyar Börtönügyi Társaság Humán Szekciójának soros üléséről. Rendszeres beszámoltunk a fogvatartotti munkáltatásáról, jóvátételi programokról, az oktatásról, szakképzésről. Nem feledkeztünk meg nyugdíjasainkról és elhunyt kollégánkról sem. Járt a börtönben – egy tanácskozás erejéig – a Megyei Védelmi Bizottság, és nemzeti ünnepeink is megjelentek a honlapon.
Egész évben igyekeztünk nyitott szemmel járni és beszámolni az intézeti munkáról, a kollégák tevékenységéről, a fogvatartotti programokról. Tettük mindezt azért, hogy az érdeklődők tudomást szerezhessenek arról, hogy "milyen is a börtön". Így erősítettük, hogy a közvélemény ne csak hallomásból, felszínesen és ne általánosságban tudjon rólunk tájékozódni, hanem megtörtént eseményekről szóló, valós hírek alapján maga alakíthassa ki a véleményét.