A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet előzetesen letartóztatottakat, jogerős ítéletüket töltő fogház és börtön fokozatú férfi elítélteket, a fogvatartásuk alatt a gyermekükkel együttes elhelyezésben részesülő anyákat, valamint fiatalkorú női és férfi elítélteket és előzetesen letartóztatottakat tart fogva. Az intézet befogadóképessége: 238 fő.
A Kecskeméti Törvényszéki Palota, benne a Törvényszéki Fogház is 1904-ben kezdte meg működését. A II. világháború után az intézet rövid ideig helyet adott fiatalkorú elítéltek számára, majd 1990-ig női elítéltek is töltötték itt szabadságvesztés-büntetésüket.
1995-ben megnyitotta kapuit az egykori szovjet laktanya üzemanyagbázisának helyén a II-es objektum, ahol 59 fogház és börtön fokozatú, valamint enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása alá vont elítélt elhelyezésére van lehetőség.
A Fiatalkorúak Részlege 1997-ben épült és 30 fiatalkorú elhelyezését szolgálja. A falakon belül biztosított a foglalkoztatás és az iskolai oktatás is.
Kecskeméten 2002-től működik az Anya-gyermek Részleg, ahol 20 börtönben lévő anya – gyermeke egyéves koráig – helyezhető el.
Az intézetben elhelyezett elítéltek foglalkoztatása belső munkahelyeinken (konyha, műhely, intézet fenntartás) és szerződött partnereinknél történik. Az intézeten kívüli munkahelyeken elítéltek hulladékot válogatnak, kertészeti, fém- és műanyagipari munkákat végeznek.