A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Váltó-Sáv Alapítvány tíz alkalmas foglakozást tart a kecskeméti fiatalkorú lányoknak, megismertetve őket a szülővé válás folyamatával, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés szépségeivel, nehézségeivel.
A Váltó-Sáv Alapítvány tíz alkalmas foglakozást tart a kecskeméti fiatalkorú lányoknak, megismertetve őket a szülővé válás folyamatával, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés szépségeivel, nehézségeivel.
A Váltó-Sáv Alapítvánnyal már évek óta különböző programok megvalósításában működünk együtt. Ezúttal a szülői szerepekre való felkészítés került előtérbe. A programban az intézetben elhelyezett összes lány – szám szerint kilenc – részt vesz, hiszen a szülői szerepre felkészítendő fiatalkorúak az intézet női részlegén élnek.
A közös munka általában úgy kezdődik, hogy az alapítvány civil szervezetként pályázik, mi pedig partnerként kapcsolódunk a megvalósításhoz, amely jelen esetben sem történt másképp.
A kérdés hogyan legyünk szülők és főleg jó szülők, talán aktuálisabb nem is lehetne, hiszen nap mint nap hallhatunk arról – főleg a bűnügyi híradásokban –, hogy egyes szülők miként veszélyeztetik saját gyermekeik életét, testi épségét, szellemi fejlődését. Aktuális azért, mert a fiatalkorúak női részlegén több várandós kismama töltötte, sőt jelenleg is tölti büntetését.
A foglalkozásokat olyan gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó pedagógus szakemberek tartják, akik munkájuk révén fel tudják készíteni a fiatalkorú lányokat a családalapítás, a gyermeknevelés során adódó problémák megoldására, de tudnak megoldási módokat akár a párkapcsolati nehézségek áthidalására is.