A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A fiatalkorú elítéltek közül nyolcan választották tavaly ősszel a tanulás lehetőségét, ők szobafestő-mázoló, tapétázónak tanulnak. Az oktatás eredményei kezd látszódni a fiatalkorúak részlegén, hiszen már egy-egy kifestett helyiség, frissen mázolt ajtó is tanúskodik a tanulók munkájáról.
A fiatalkorú elítéltek közül nyolcan választották tavaly ősszel a tanulás lehetőségét, ők szobafestő-mázoló, tapétázónak tanulnak. Az oktatás eredményei kezd látszódni a fiatalkorúak részlegén, hiszen már egy-egy kifestett helyiség, frissen mázolt ajtó is tanúskodik a tanulók munkájáról.
Tavaly szeptemberben mindenki várakozással várta a tanévkezdést, mivel szakképzés ilyen formában még nem indult az intézetben. A beiskolázottak két tanévig tanulják a festő szakmát, a végén államilag elismert szakmunkás bizonyítványt kapnak. Kecskeméten átlagosan 30 fiatalkorú tölti büntetését, ebből 8-10 lány, így a tököli börtönből is "kértünk kölcsön" három fogvatartottat, hogy teljes legyen az osztálylétszám.
Az első két hónap nehézségeit leküzdve a fogvatartottak festéshez szükséges elméleti és gyakorlati tudás felcsipegetése mellett még egy fontos dolgot is megtanultak: figyelni egymásra, közösségben működni. Ennek is köszönhető, hogy az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára nívós műsorral készültek, amit be is mutattak egy-két helyen a városban, még a Kecskeméti Televízió is hírt adott róla.
A napokban festékszag terjengett a fiatalkorúak részlegén, ajtókat mázoltak a tanulók serényen. Kezd megmutatkozni a tanáraik, szakoktatóik által átadott tudás, ami ettől kezdve megjelenik a hétköznapjainkban is. Szebbé teszik a saját környezetüket, kifestették az egyik tantermünket és a mellékhelyiségeinket. Napokban veszik át a tanulmányi előmenetelükről szóló félévi értesítőjüket, amely szerint az első félévet mindenki sikeresen teljesítette.
Jelenleg kevés képzett szakmunkás van országszerte, ők nyolcan hiányszakmát tanulnak, amellyel lehetőséget kapnak arra, hogy szabadulásuk után ne a visszaesők számát növeljék, hanem értékes, dolgos tagjai legyenek a társadalomnak, szűkebb közösségüknek.