A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
![](https://teszt.bv.gov.hu/sites/default/files/dekany_zsolt_0.jpg)
A megyei házban három felnőtt korú fogvatartott jelentkezett arra a nemes feladatra, hogy dekorációt készítsenek a látogató fogadásra kijelölt helyiség egyik falára. A kreatív projektre 2019. augusztus 28.-án került sor.
A beszélők lebonyolítására szolgáló terem hangulatossá tétele volt a célja ennek a feladatnak. A résztvevő fogvatartottak egy színes festményt terveztek. A 2 x 2,5 méteres felületre ragasztott festhető tapétára, szivacs használatának segítségével, temperával festették meg a kép alapját, melyen egy csupasz fát jelenítettek meg a szivárvány színeivel a háttérben. A téma megválasztása közös döntés volt. Alkotás közben egy kicsit kiszabadultak a börtön környezetből, még ha csak jelképesen is és mindenki elmondhatta, mit jelent számára az ábrázolt jelkép, a fa. Végül, amikor elkészült a mű, megegyeztek arról, hogy a festmény „Az élet fája” címet kapja. A jövőben érkező látogatók már láthatják az alkotást.