A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben helyi ünnepség keretében ismerték el a kiemelkedő kollégák teljesítményét.
Az intézet munkatársai közül 11-en, a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft-ből 3-an kaptak elismerést. Két állományi tag Országos Parancsnoki jutalomban részesült, melyet a központi ünnepségen vehetett át.
Soczó László bv. ezredes intézetparancsnok a jutalmazottaknak megköszönte a kiemelkedő szakmai tevékenységüket, és hangsúlyozta, hogy mindemellett a teljes személyi állomány elismerést érdemel a mindennapokban tanúsított áldozatos munkáért.
Több éve hagyomány, hogy néhány tehetséges állományi tag által előadott színvonalas műsorral emlékeznek meg a nemzeti ünnepről, és köszöntik a jutalmazottakat. A vers és a dalok az emlékezés mellett a kitartásra, összefogásra buzdítottak a közös cél elérése érdekében, az ünnepi beszéd pedig felhívta a figyelmet az örökösök felelősségére, az emlékezés kötelességére is.