A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Archívum
III. Gazdálkodási adatok
III. Gazdálkodási adatok
Gazdálkodási adatok |
|
A közfeladatot ellátó szerv elemi költségvetése 2021 2020-I 2020-II 2019-I 2019-II 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 |
|
A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetés beszámolója 2020 2019 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 |
|
A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve |
202120202019201820172016 |
A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond |
|
Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével |
202120202019201820172016201520142013201220112010 |
A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye) |
|
A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések |
|
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések |
|
Közbeszerzési információk (éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről) |
2015
|
Adatvédelmi tisztviselő
Adatvédelmi tisztviselő:
Dr. Büki Péter bv. őrnagy
Tel.: 06 99/511-721
E-mail: buki [dot] peterbv [dot] gov [dot] hu
Az adatvédelmi tisztviselő helyettese:
Ézsöl Gábor bv. százados
Tel.: 06 99/511-539
E-mail: ezsol [dot] gaborbv [dot] gov [dot] hu
II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön költségvetési szerv, jogi személy.
Jogszabályban meghatározott közfeladata szerint rendvédelmi szerv. Ellát szervezési, személyügyi és szociális feladatokat, valamint elvégzi a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által meghatározott egyéb feladatokat.
Fő feladata:
Törvényekben és egyéb jogszabályokban meghatározott rezsimekben végrehajtja a Bíróságok által kiszabott szabadságvesztés büntetéseket.
Foganatosítja a Soproni Járásbíróság illetékességi körébe tartozó előzetes letartóztatásokat.
Biztosítja az elítéltek személyiségfejlődéséhez jogszabályokban előírt feltételeket.
Fenntartja az Intézet és munkáltatás biztonságát, ellátja az őrzési, felügyeleti, ellenőrzési, valamint a szállítási és előállítási feladatokat.
Önálló létszám- és bérgazdálkodást folytat, a mindenkor hatályos állománytáblázat keretein belül.
Nyilvántartja a fogvatartottak bűnügyi adatait, biztosítja az előírt adatszolgáltatást az adatvédelmi törvény és egyéb jogszabályokban előírt formában.
Gondoskodik a fogvatartottak elhelyezéséről és ellátásáról.
Megszervezi a fogvatartottak gyógyító-megelőző ellátását.
Érvényesíti a fogvatartottak törvényes jogait és megköveteli a kötelezettségeik teljesítését.
A rendelkezésre álló feltételek alapján a költségvetés keretében, illetve a fogvatartottak foglalkoztatására létrehozott gazdasági társasággal (továbbiakban: Kft) együttműködve, megszervezi a fogvatartottak munkáltatását.
Ellátja az Intézet üzemeltetésével kapcsolatos műszaki és gazdálkodási feladatokat.
Biztosítja az állományszervezési táblázatban meghatározott létszámot, a személyzet rendszeres oktatását, továbbképzését, anyagi-pénzügyi ellátását.
Biztosítja a számítógépes információtárolás, feldolgozás, felhasználás törvényes feltételeit, kialakítja és meghatározza a jogszabályszerű működési elveket, szabályokat.
Végrehajtja a honvédelmi, a polgári- és katasztrófavédelmi feladatokat, gondoskodik a személyi állomány helyi szintű védelmi felkészítéséről. A feladatok végrehajtása évenként egy alkalommal törzsfoglalkozáson kerül értékelésre.
Intézi a személyzet fegyelmi és büntetőeljárási ügyeit.
Szervezi a személyzet, gyógyító és megelőző ellátását.
Ellátja az energiagazdálkodást, a környezetvédelmi, a tűzvédelmi és munkavédelmi feladatokat.
Feladatai ellátása során, több területen - különösen a biztonság fenntartása, energiagazdálkodás, egészségügyi ellátás, jogi képviselet, munka- és balesetvédelem, tűzvédelem, környezetvédelem – szorosan együttműködik a Kft.-vel.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön alapító okiratai az alábbi linken érhetők el:
I. Szervezeti, személyzeti adatok
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
9407 Sopronkőhida, Pesti Barnabás u. 25.
Telefon: 06-99/511-530
Fax: 06-99/511-240
E-mail: sopron [dot] ukbv [dot] gov [dot] hu
https://bv.gov.hu/hu/intezetek/sopron/kapcsolat
Az intézet a jogszabályok és belső rendelkezések alapján végrehajtja, külön kijelölés által meghatározott körben az előzetes letartóztatással, továbbá a felnőtt korú férfi elítéltek fegyház és börtön fokozatú szabadságvesztésével és a jogszabályban meghatározott körben elzárás végrehajtásával összefüggő büntetés-végrehajtási feladatok ellátását.
Az intézetet az intézetparancsnok vezeti, az egyes szakterületek élén osztályvezetők állnak. Az intézet személyi állományába tartozók hivatásos szolgálati, valamint közalkalmazotti jogviszonyban látják el szolgálati feladataikat. A szervezeti felépítés és a Szervezeti és Működési Szabályzat a kapcsolódó dokumentumokban található.
Az intézet felettes szerve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a törvényességi felügyeletét gyakorló szerv pedig a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
Adatkezelések
- Koronavírus-fertőzés gyanús esetek megállapításához szükséges adatok kezelése.pdf
- cafeteria nyilvántartás_signed.pdf
- fogvatartotti munkáltatás_signed.pdf
- munkabalesetek nyilvántartása.pdf
- biztonsági intézkedések.pdf
- fizikai állapotfelmérés.pdf
- fogvatartottak egészségügyi adatainak nyilvántartása.pdf
- fogvatartottak fegyelmi ügyeinek nyilvántartása.pdf
- fogvatartotti kapcsolattartók nyilvántartása.pdf
- illetményszámfejtési nyilvántartás.pdf
- informatikai nyilvántartások.pdf
- járműkövető rendszer.pdf
- kiértesítési rendszer.pdf
- letétkezelés.pdf
- ruházati nyilvántartás.pdf
- személyügyi nyilvántartás.pdf
- személyi állomány büntető ügyei.pdf
- személyi állomány egészségügyi adatainak nyilvántartása.pdf
- személyi állomány fegyelmi ügyei.pdf
- szolgálatszervezés.pdf