A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
2018. október 06-án családi napot szerveztünk Őcsényben, a repülőtéren található gyönyörű halastó partján.
Mivel adott volt a lehetőség, ezt az alkalmat megragadtuk arra is, hogy megszervezzünk egy házi horgász versenyt is.
Amikor még csak terveztük a programot, csak bízni tudtunk abban, hogy az „égiek” is velünk lesznek, és jó idővel támogatják a közös szabadidős programunkat. Így lett, mivel szombaton olyan napsütéses, felhőtlen és szélcsendes idő köszöntött ránk, mely a nyári napokat idézte. A hely hangulata, a résztvevők jókedve, a gyermekek kacagása és játéka, a finom ebéd mind együtt biztosították, hogy ismét együtt tölthessünk pár felejthetetlen órát.
Voltak bátor vállalkozók, akik sétarepüléssel is egybekötötték ezt a számunkra amúgy is kedves programot, és felülnézetből is megcsodálták a varázslatos panorámát. A laktató ebédet követően sor került a horgászverseny eredmény hirdetésére is, ahol a kifogott halak száma alapján került sor az elsőbbség eldöntésére.
Első helyezést ért el Hollósi Merse (térdel), második lett Kiss Norbert (balra), a harmadik pedig Hollósi Krisztián (jobbra). Gratulálunk a helyezetteknek, és kívánunk nekik még sok horgászsikert!
Köszönet a program megálmodójának, szervezőjének, valamint minden résztvevő kollégának és családtagjaiknak, akikkel ismét sikerült közösen eltöltenünk egy jó hangulatú szombatot!