A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet rendeltetése, alaptevékenysége a letartóztatással, biztonsági és egyéb fontos okból elhelyezett elítéltek szabadságvesztésével, továbbá az elzárással összefüggő büntetés-végrehajtási feladatok ellátása. Az intézet befogadóképessége: 91 fő.
Szekszárdon a börtönt 1895. szeptember 20-án adták át, amely az I. Béla királyról elnevezett téren helyezkedik el. Az épület tetőszerkezete ismeretlen körülmények között 1896. május 18-án leégett. A felújítást követően a külsejében impozáns, az ügyészségi, bírósági épülettel egybeépített épület született. Belső kialakítását illetően a klasszikus börtönépítészet jegyeit hordozta magán. Körfolyosós rendszerű, a zárkák ajtói erre a folyosóra nyílnak, a zárkák ablakai az udvarra néznek, a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló részei közterülettel nem is érintkeznek.
Az intézet kiemelt hangsúlyt fektet a fogvatartottak foglalkoztatására, amely magában foglalja oktatásukat, képzésüket, az intézet folyamatos működésének fenntartása érdekében végzett tevékenységbe, valamint bérmunkába bevonásukat.