A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Hozzánk már december 05-én megérkezett a minden gyermek által várva-várt Mikulás. Kollégáinkkal és gyermekeikkel együtt izgatottan vártuk a piros ruhás, zsákos öreget.
Ünnepi hangulatban, csengőszó mellett érkezett a kedves nagyszakállú. A kis szemek ragyogtak, amikor lassan besétált a csomagokkal teli zsákjával.
Mivel tudta, hogy itt csak jó gyerekek jöttek ma el, ezért sem virgácsot, sem pedig krampuszt nem hozott magával. Helyet foglalt, majd pár kedves szóval köszöntötte a gyerkőcöket. Mivel látta, hogy a gyerekek már nagyon izgatottak, megkezdte az ajándékok átadását. Volt aki verssel, mások énekkel köszönték meg a csomagot.
Miután mindenki megkapta a jól kiérdemelt jutalmát, jöhetett a felszabadult evés, ivás, fogócska. A palacsinta jobban ízlett, mert azt is a mikulás kínálta a gyerkőcöknek.
Mivel még sok helyre kellett mennie, ezért közösen elköszöntünk a mikulástól, aki megígérte, hogy jövőre is eljön hozzánk.