A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Új típusú kezdeményezések a bv. intézetben.
A fogvatartottak szabadidejének hasznos eltöltése, továbbá a reintegrációs célkitűzésekhez való hozzájárulás érdekében a bv. intézet új típusú – csoportos formában megvalósuló – kezdeményezések végrehajtását kezdte meg márciusban, melyre a javuló járványügyi helyzet teremtett lehetőséget. A már meglévő – EFOP kompetenciafejlesztő, vallási foglalkozás, börtönrádió szakkör – közösségi tevékenységek mellett négy új típusú csoportfoglalkozás került beütemezésre, amelyek illeszkednek a bv. intézet paramétereihez, és fogvatartotti összetételéhez. Az újonnan induló programok összetételének meghatározásakor szempontként jelent meg, hogy, azok a jelen lévő fogvatartottak széles körét – női, férfi fogvatartottak, magyar és nem magyar állampolgárságúak, letartóztatott és jogerős szabadságvesztés büntetést töltők – érintsék, tekintettel arra, hogy valamennyi populáció vonatkozásában fontos tényező a hangulat alakulása, és az együttműködő magatartás fenntartása. A nagy érdeklődést övező szolgáltatások összhangban vannak a fellépő fogvatartotti igényekkel és bv. intézeti érdekekkel, ugyanakkor azok a bv. intézet dinamikus biztonságához is hozzájárulnak.