A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Kilenc alkalomból álló biblioterápiás foglalkozást tartott intézetünkben Éva Alexandra, a Dombóvári Rendőrkapitányság dolgozója.
A kezdeti nyolc foglalkozásból azért lett végül kilenc, mert egyrészről a terapeuta is nagyon hasznosnak találta, másrészről a fogvatartottak is igényelték. Éva Alexandra elmondta, hogy nagyon jól érezte magát és a foglalkozások jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy valós élményeket, tapasztalatokat szerezzen az intézeti gyakorlata során.
Kiemelte, hogy időbe tellett, de sikerült bizalmi légkört kialakítania a résztvevőkkel, ami elengedhetetlen feltétele az eredményes terápiának. Egy fő kivételével a fogvatartottak személyében nem történt változás, mely körülmény szintén pozitívan hatott a foglalkozások kimenetelére. Sikerült konkrét konfliktust is megoldaniuk a csoporttagok aktív bevonásával.
Eredményként értékelte azt is, hogy valódi személyiségbeli fejlődésnek is tanúja volt, mely még inkább alátámasztotta a foglalkozások hatékonyságát.
Alexandra elmondta, hogy ugyan most véget ért ez a sorozat, de a jövőben újabb foglalkozásokat tervez, melyben számít intézetünk támogatására.
Ismételten köszönjük, hogy a terápiával színesítette, változatosabbá, érdekesebbé, hasznosabbá tette az intézetünk által biztosított programok körét!
Nyitókép forrása: Tolna Vármegyei Bv. Intézet