A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Intézetünkben 2016-ban indult együttműködés egy szekszárdi autóipari céggel, melynek során fogvatartottak hasznos munkához, és ezzel együtt keresethez juthatnak.
A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy úgy minőségben, mint mennyiségben jól teljesítenek a résztvevők, sőt még azon felül is. Az ünnepekre tekintettel intézetünkben is leállt a termelés, de január elején ismét beindult a gyártás.
Folyamatosan húsz főt tudunk foglalkoztatni, és nagyon kedvező körülmény az is, hogy viszonylag kevés a személyi változás. A tevékenységet irányító kollégánk elmondta, hogy továbbra is kiemelkedő a színvonal, és a norma teljesítése is. A fogvatartottak szívesen dolgoznak, és igyekeznek minél jobban teljesíteni.
Bízunk abban, hogy ez az együttműködés még hosszú időn keresztül hatékonyan, mindkét fél számára megelégedéssel fog a továbbiakban is üzemelni.
Nyitókép forrása: Tolna Vármegyei Bv. Intézet