A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
2016 októberében indult el a „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű, EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú projekt, melynek célja a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek és az előzetes letartóztatás alatt álló személyek társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának erősítése.
Ahhoz, hogy a fogvatartottak szabadulásukat követően a társadalom hasznos tagjai lehessenek, hosszú út vezet, mely során nélkülözhetetlen az egyén motivációja, a személyes ambíció. Éppen ezért a projektben való részvétel önkéntes alapú, a bevontak személyre szabott, differenciált, egyéni és csoportos szolgáltatásokban részesülnek.
A „Fogvatartottak reintegrációja” programban elsősorban azon fogvatartottak vehetnek részt, akik 5 éven belül szabadulnak, tehát a közeljövőben szembesülnek a visszailleszkedés nehézségeivel. A program teljes ideje alatt ez a fogvatartottak közel ötödének, azaz 4000 főnek a bevonását jelenti, akik közül 1800 fogvatartott vehet részt kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, 1000 fő pedig piacképes szakmát tanulhat.
Jelenleg a fogvatartottak tájékoztatása és a toborzása zajlik, a közeljövőben az alábbi szolgáltatások lesznek elérhetők a fogvatartottak számára:
Kompetenciafejlesztő foglalkozás
OKJ szakképzés, részszakképzés
Humánszolgáltatások:
o Életvezetési tanácsadás
o Pályaválasztás, pályaorientáció
o Álláskeresési felkészítés
o Munkaerőpiaci és foglalkoztatási információk nyújtása
o Szociális ügyintézés
o Segítő beszélgetés
o Önsegítő csoport
o Resztoratív érzékenyítő csoportfoglalkozás
A projekt a fogvatartotti célcsoporton kívül nagy hangsúlyt fektet a helyi közösség bevonására is, a fogvatartottak és szabadultak lakókörnyezetének érzékenyítésére. A projekt új eleme, hogy a munkaerőpiaci és társadalmi reintegrációt segítő szolgáltatások egy része a bevont fogvatartottak hozzátartozói számára is - összesen 1000 fő részére - elérhetőek lesznek.
A büntetés-végrehajtási intézetben 2 fős szakmai stáb dolgozik annak érdekében, hogy a perifériára szorult bűnelkövetők a munka világába sikeresen reintegrálódjanak, és képesek legyenek a bűnismétlés-mentes, önálló életvitel kialakítására.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A projektről bővebb információ a www.tettprogram.hu oldalon található.