A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Már harmadik alkalommal tartott előadást intézetünk érdeklődő fogvatartottjai számár Laufer Éva, a Bonyhádi Kórház ápolási igazgatója. Az előadás része a kórházzal kötött együttműködési megállapodás alapján havonta sorra kerülő tájékoztató, ismeretterjesztő programsorozatnak.
Az előadó minden alkalomra igyekszik olyan témákat választani, amelyek kiválthatják a fogvatartottak érdeklődését, illetve maguk a fogvatartottak által kerülnek felvetésre. Ennek is köszönhető, hogy egyik előadáson sem marad üres szék, a résztvevők aktívan, érdeklődve részesei a programnak. Az előadó szakmai felkészültségének köszönhetően minden kérdés megválaszolásra kerül, nem volt olyan fogvatartott, aki elégedetlenül távozott volna.
A mostani előadáson Laufer Éva részletesen beszélt az összes káros szenvedélyről, kiemelve azok megelőzésének, megfelelő kezelésének, de nem utolsósorban az érintettek akaraterejének fontosságát. Az előadó képekkel is illusztrálta, kiegészítette előadását, ezáltal még érdekesebbé, befogadhatóbbá tette az elhangzottak lényegét.
Nagyon köszönjük az előadónak, hogy ismét fontos témában igyekezett felhívni a résztvevő fogvatartottak figyelmét arra, hogy a legfontosabb az egészség. Ennek érdekében minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, mert mindenkinek csak egy élete van, és nem mindegy, hogy azt miként éli.
Nyitókép forrása: Tolna Vármegyei Bv. Intézet