1772. szeptember 4-én nyílt meg a szempci fenyítőház, az első központi büntetés-végrehajtási intézet Magyarországon.
Az index.hu online portál 2019. szeptember 10-én 17 óra 28 perckor „Nem csillapították a fájdalmait, balhézni kezdett, jól megverték” címmel közölt valótlan tartalmú tájékoztatást.
A magyar büntetés-végrehajtási szervezet szeptember 7-én a Budakeszi Vadasparkban tartotta szórakoztató, ismeretterjesztő és látványelemekben is bővelkedő Szent Adorján-napi családi napját. Ezen a napon a családé, az ünneplésé, az együttlété volt a főszerep, ahol a büntetés-végrehajtási hivatást választok és családjaik kötetlenebb közegben is találkozhattak egymással és a munkájuk iránt érdeklődőkkel.
Kiállítással egybekötött konferencia mutatta be a negyedévszázados fogvatartotti foglalkoztatás 25 esztendejét 2019. szeptember 5-én a budapesti Groupama Arénában.
Három autó ütközött 2019. szeptember 4-én, a reggeli órákban az M5-ös autópályán Budapest irányában az örkényi parkoló után, a baleset sérültjeinek szegedi felügyelők segítettek.
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben dolgoznak a büntetés-végrehajtás mesterei, hiszen ők nyerték meg a szervezet legjelentősebb szakmai versenyét 2019. augusztus 22-én Pilisszentkereszten. A börtönőrök elméleti és gyakorlati felkészültségét próbára tevő megmérettetést 2009 óta kétévente rendezik meg, idén immár hatodik alkalommal.
Fogvatartottak gyermekei és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes árvái közösen táboroztak Balassagyarmaton. A „Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem” mottójú művészeti tábor célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a büntetésüket töltő elítéltek otthon maradt gyermekeire, egyúttal nekik olyan értékeket adjon, amelyek számukra kapaszkodót adhatnak a mindennapi életben.
Az elmúlt napok felhőszakadása országszerte jelentős károkat okozott, Nógrád megyét sem kerülte el a vihar. A segítségnyújtásból a Balassagyarmati Fegyház és Börtön is kivette a részét: 16 fogvatartott félezer homokzsákot töltött meg, hogy segítsen a védekezési munkákban. A zsákok a börtönből egyenesen az utcákra kerültek.
Várhatóan 2020 végére felépül az új Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ Berettyóújfaluban. A beruházás közel 200 munkahelyet teremt a Hajdú-Bihar Vármegyei településen. A személyzet kiválasztásának segítségére toborzó irodát nyitott a városban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága július 29-én.
A Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet mellett a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is elnyerte idén a Családbarát munkahely címet.
Tíz börtön 101 elítéltjével imádkozott közösen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben megrendezett kilencedik Országos Fogvatartotti Imanapon.