A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

Dunapataj-Bakodpusztán került megrendezésre a XXVII. Országos Polgárőr Nap 2022. június 25-én.
A Kalocsán megrendezett XI. Sárkányhajó Kupa tömegmozgósító erejét kihasználva, megragadtuk az alkalmat a rendezvényen részt vevők, illetve arra kilátogatók körében a büntetés-végrehajtási szakma népszerűsítésére.
A kiváló tavaszias időt kihasználva és a hagyományoknak megfelelően intézetünk állományából az idén két csapattal is képviseltettük magunkat, a Kalocsai Kubikus parkot határoló Vajas-szakaszon megrendezett XI. Sárkányhajó Kupa felnőtt futamain.
A Hit Gyülekezete keresztény felekezet meglepetésvendéggel kedveskedett a Kalocsai Fegyház és Börtön fogvatartottjainak a legutóbbi istentisztelet kapcsán.
A Bajai Szakképzési Centrum, Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégiumban rendészeti szakágának 11. osztályos tanulói látogattak intézetünkbe.
A Márianosztrai Fegyház és Börtön lőterén került megrendezésre a Büntetés-végrehajtási szervezet 2022. évi Országos Terepfutó Bajnoksága, amelyen a Kalocsai Fegyház és Börtön, valamit a BV Holding Kft. kalocsai telephelyének állománya is képviseltette magát.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulóján nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere, a büntetés-végrehajtási szervezet állományában több mint negyedszázada felelősségteljesen végzett szakmai tevékenysége elismeréséül a Magyar Ezüst Érdemkereszt Katonai Tagozatát adományozta Gál Anita bv. alezredes asszonynak, a Kalocsai Fegyház és Börtön megbízott gazdasági vezetőjének.
Egy eddig használaton kívüli helyiség teljes felújításával új női öltöző került kialakításra a Kalocsai Fegyház és Börtönben.
A Kalocsai Fegyház és Börtön is kiemelt feladatként kezeli a koronavírus elleni védekezést, a személyi állomány és a fogvatartottak egészségügyi állapotának megóvását, ezért az összes hazai börtönhöz hasonlóan ismételten sor került az intézet teljes fertőtlenítésére.
Részben vállalkozói kivitelezéssel, részben pedig fogvatartotti munkáltatással, 2022. januárjában megújult a Kalocsai Fegyház és Börtön beléptető tere.