Az EFOP 1.3.3. kiemelt projekttel párhuzamosan a Közép-Magyarország régióban megvalósuló „Fogvatartotti reintegrációs program” keretében egy 240 órás asztalosipari szerelő szakmaképzés ért véget sikeres vizsgákkal a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumában.
Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézet
Augusztus 20-án, Szent István király napján, harminc fogvatartott részvételével Ünnepi Katolikus Liturgiát tartott Nagy Imre börtönlelkész az intézet közösségi termében.
Idén nem először vesznek részt zalaegerszegi elítéltek közösségért végzett munkafolyamatokban, most a Zalaegerszegi külsőkórház területén segítettek a dolgos kezek.
A romániai Nagyenyed (Aiud) börtönében tett szakmai látogatást a Budapesti Fegyház és Börtön nyolcfős delegációja augusztus első felében. A nemzetközi partnerség megerősítése céljából az intézetek képviselői együttműködési megállapodást írtak alá. Mindkét fél bízik benne, hogy az új kapcsolat kölcsönösen elősegíti az intézetek munkáját.
A Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében augusztus 6-án Ki Mit Tud-on mutathatták meg tehetségüket a fiatalkorú fogvatartottak, akik vers, ének, tánc és egyéb kategóriában indultak.
2019. augusztus 05-10 között 18 kisgyermek részvételével zajlott intézetünk és az Agrospeciál Kft közös gyermektábora.
A Szegedi Fegyház és Börtönbe bejáró egyházak képviselői minden évben megemlékeznek augusztus 20-án az államalapító Szent István királyról és az újkenyér ünnepéről.
Több megyében működik mozgó kormányablak, most a fogvatartottak ügyeinek intézésben nyújtottak segítséget.
Tökgadulka, altklarinét, furulya, csörgők, udu. Ezeknek a hangszereknek a kíséretével adtak elő szefárd dalokat 2019. augusztus 8-án délután, a Csillagbörtön kultúrházában civil vendégeknek, elítélteknek és dolgozóknak Tóth Bernát Réka és Vázsonyi János előadóművészek.
Az előadást követő kötetlen beszélgetést bűnmegelőzési céllal szerveztük, a társulat tagjai saját példájukat osztották meg a kamaszokkal