A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Bv. Intézetben több éve folyik vakvezető kölyökkutyák képzése. A börtön és a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének együttműködése során fiatalkorú fogvatartottak vakvezető kutyanövendékeket nevelnek, szocializálják, előképzik őket.
2017. november 29-én a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartották meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács utolsó negyedéves ülését, amelyen kiemelt vendégként vett részt a Belügyminisztérium Közigazgatási Államtitkára, Dr. Felkai László.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, november 16-án „Emberközpontú tudomány” címmel tartották meg a Magyar Tudományos Akadémián azt a konferenciát, melyet a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának Büntetés-végrehajtási Jogi Albizottsága, a Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa, a Magyar Börtönügyi Társaság és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Stratégiai, Elemzési és Tervezési Főosztály szervezett.
"Mozgás és egészség" címmel, immár 5. alkalommal rendezett Egészségnapot az Egészségügyi Főosztály a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.
Egész évben takarítják a rabok a temetőket: önkéntes alapon, díjazás nélküli jóvátételi programok keretében évente több százan, több ezer munkaórát dolgoznak országszerte, hogy a hozzátartozók és a kegyeletüket leróni vágyók méltó körülmények között emlékezhessenek meg szeretteikről. De az elítéltek nem feledkeznek meg a több évtizeddel ezelőtti sorstársaikról sem, hiszen a rég nem használt rabtemetőket is rendben és tisztán tartják.
2017. október 27-én dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka tárgyjutalomban részesítette a Szegedi Rendőrkapitányság három munkatársát, akik a 2017. szeptember 14-én a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumából, külső munkavégzés közben engedély nélkül távozó elítéltet elfogták.
Október 24-27. között Magyarországra látogatott a Cseh Köztársaság büntetés-végrehajtási szervezetének egészségügyi szakmai delegációja. A küldöttség élén Jaroslav Žižka, a Cseh Büntetés-végrehajtási Szervezet Országos Parancsnokságának főosztályvezetője állt.
Nemzeti ünnepünk, az 1956. évi forradalom és szabadságharc 61., valamint a köztársaság kikiáltásának 28. évfordulója alkalmából október 20-án, a Büntetés-végrehajtási Szervezet központi ünnepségén Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, országos parancsnok adta át a miniszteri és országos parancsnoki jutalmakat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáknak a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet dísztermében.
A büntetési-végrehajtási szervezet idén is megrendezte Országos Fekvenyomó Bajnokságát. A megmérettetésen 15 büntetés-végrehajtási szerv 58 fővel vett részt.
2017. szeptember 6-án a Fővárosi Bv. Intézet 125. éves fennállásának alkalmából ünnepélyes állománygyűlésnek adott helyet az intézet színházterme. A rendezvény elöljárója Lajtár József bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese volt.
2017. szeptember 10-én 22. alkalommal ünnepeltük a Budapart-Kopaszi-gáton a büntetés-végrehajtás szakmai napját. Az idei Szent Adorján-nap az előző évekhez képest rendhagyóan zajlott, ugyanis az ország valamennyi intézetéből közel 4000 fő volt jelen, kollégák és családtagjaik.