A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
EFOP jóvátételi program zajlott július 20-án a békéscsabai AB-EXPO Rendezvényközpontban „Együtt a bűnmegelőzésért” címmel. Az eseményt, melyen hat fogvatartott vett részt, a lakásotthonokban élő gyermekek számára szervezte a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Békés Vármegyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, valamint a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve.
Több hónapos előkészület végeredményeként az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű kiemelt projekt keretében a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért szervezet együttműködésével 2018. július 13-án a Gyulai Almásy - kastély parkjában jótékonysági rendezvényen vettek részt.
Fogvatartottak a cukorbeteg gyermekekért. „Rácsokon belül szabadon” címmel rajzkiállítást szerveztek a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban július 13-án.
Sajtónyilvános jóvátételi program keretében hat fogvatartott szépítette meg a dunaújvárosi Batsányi utcai idősek otthona udvarát.
2018 júniusától a megyei büntetés-végrehajtási intézetek mindennapi élete a bírósági szünet alatt kissé lelassul. Ez idő alatt az EFOP 1.3.3. program keretében az intézetben dolgozó tanácsadók a projektbe bevont fogvatartottak részére egy 2x30 órás kompetenciafejlesztő foglalkozást tartottak.
2018. június 14-én került sor az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt soron következő szakmai értekezletére a Belügyminisztériumban. A szakmai értekezleten részt vettek az EFOP Projektben érintett tanácsadó és EFOP szakmai vezető kollégák, valamint az EFOP Projektiroda és a Belügyminisztérium projektmunkatársai is.
2018. június 5-én intézetünkben fórumot szerveztünk a fogvatartottak tájékoztatása céljából, amelyen minden olyan szakterület vezetője részt vett, akik közvetlenül velük foglalkoznak.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt keretében szimbolikus jóvátétel volt az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumában.
Befejeződtek a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését segítő, EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében, az első félévben szervezett képességfejlesztő foglalkozások. A résztvevő fogvatartottaknak Nagy István bv.ezredes, intézetparancsnok adta át a tanúsítványokat 2018. május 30-án.
A Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben több csoportfoglalkozás zajlik az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt keretében abból a célból, hogy a fogvatartottak hasznosan töltsék a fogvatartásuk idejét.